Elindult az Országos Bringapark Program 2023!
Az Országos Bringapark Program keretében a kormány kerékpáros ügyességet fejlesztő pályák építését támogatja az összeg 50%-al akár 50 millió forintig terjedően. A teljes rendelkezésre álló keret 2023-ban 300 millió forint, pályázni Önkormányzatok tudnak.
A Pumpapályák a közösségi terek új világát jelentik, találkozóhelye gyerekeknek és fiataloknak akik a szabad levegőn, biztonságos körülmények között tölthetik el a szabadidejüket. Most, hogy nehezebb idők jönnek kiemelten hasznos és népszerű lehet ingyenes sportolási lehetőségek biztosítása a lakosság számára.
Cégünk ilyen pályák építésével foglalkozik több éves múltal és számos referenciával. A Program keretében eddig több mint 17 településen építettünk pályát.
Pályázati követelmények a pumpapálya esetén:
- Min. 700m2-es sík terület lehetőleg iskola, óvoda, keréképárút vonzáskörzetében
- 50% önerő mely Net. 10mf. “beugró” pályánk esetén
- Legalább 100m pályahossz, minimum 1m magas kanyarok
- Pad, szeméttároló, ivókút / vízvételi lehetőség 200m-en belül.
Amiben tudunk segíteni:
- Ötlet – ötletelés, koncepció és vizuális tervek
- Tervezés – részletes tervdokumentáció és pályázati anyagok
- Kivitelezés – Teljes körű, kulcsrakész kivitelezés
- Építészeti szupervízió – visszaellenőrzés és technikai felügyelet
- Elinditás – Érdeklődők toborzása, események szervezése és promóció
- Fenntartás – Professzionális üzemeltetés
Ezen a linken minden információt megtalál a frissen kiírt pályázatról: https://aktivmagyarorszag.hu/aktiv-magyarorszag-program-2023-as-kiirasai/